Eros BonaminiA Szájjal és Lábbal Festő Művészek Egyesületének (VDMFK) nevében mély fájdalommal tudatjuk, hogy elnökünk,Eros Bonamini úr vasárnap, 2012. november 4-én, életének 69-ik évében váratlanul elhunyt. Életét kitöltötte és fémjelezte a művészi alkotótevékenység, valamint az egyesületünk minden tagja iránt érzett és vállalt felelősség. Bonamini úrral nemcsak egy művészt veszítünk el, és egyesületünk kötelességtudó elnökét, hanem egy barátot, valamint egy olyan karizmatikus személyiséget is, aki mindig az igazságosságért és méltányosságért küzdött. Az utolsó években idejét és gondolatait majdnem kizárólag az Egyesületnek szentelte. Arra törekedett, hogy az Egyesületet úgy készítse fel a jövőre, hogy annak tevékenysége a szájjal és lábbal festő művészek következő generációinak javát is szolgálhassa. A gyász eme nehéz óráiban gondolatban a nagyszerű hitves, Maria Giuseppina Olivieri mellett állunk. Ő az évek során tetterősen támogatta Bonamini urat, csak így válhattak valóra annak csodálatra méltó törekvései. Tisztelettel és hálával hajtjuk meg fejünket Bonamini úr fáradtságot nem ismerő munkássága és bátor döntései előtt. Bonamini úr mindig része marad ennek az Egyesületnek, és mindig megőrzi helyét a szívünkben. |
A VDMFK mint nemzetközi szervezet

A szájjal és lábbal festő művészek nemzetközi egyesülete (VDMFK) támogatja azokat a művészeket, akik rokkantságukból vagy betegségükből adódóan alkotásaikat nem kézzel, hanem szájjal vagy lábbal készítik. Az évek során 18 száj-, illetve lábfestő kis szövetségéből kifejlődött egy egész világra kiterjedő egyesület, amely a világ 74 országában jelenleg 800 művésszel képviselteti magát.
„Kronológia” c. rovatunkban a világszerte tevékenykedő egyesület állomásainak mérföldköveit mutatjuk be. 2007-ben az egyesület méltóképpen ünnepelte 50 éves fennállását Ausztria fővárosában, Bécsben.
A „Ösztöndíjak” és a „Tagság” menüpontokban megtudhatja, hogyan lehet csatlakozni az egyesülethez. A világ minden táján élő és az egyesület tagjai közé tartozó száj- és lábfestők listája a „Művészek világszerte” rovatban található. Pillantson be az életébe és művészi munkásságába ezeknek az embereknek, akik súlyos testi fogyatékosságuk ellenére kimagasló művészi munkát végeznek.
Művészeink némelyikéről rövid portréfilm készült, amelyek megtekinthetők weblapunkon. Vessen egy pillantást folyamatosan bővülő „Portréfilm-listánkra”. Érdemes újra meg újra megtekinteni a listát!
Ha tudni szeretné, hogy több mint 50 éves fennállása során a VDMFK a világ melyik részén rendezett nagyszabású kiállításokat, akkor a „Nemzetközi kiállítások” rovatban jó helyen jár.


